Königsberg topográfiája

A régi Königsberg eredetileg több önálló településből állt, amelyeket csak 18. században egyesítettek. Mindegyiknek saját temploma, városházája és piaca volt.

Az Óváros (Altstadt), amely a Pregel (Pregolja) jobb partján terült el, 1286-ban kapta meg a városjogot, és 1340-ben belépett a Hanzába. A Balti-tengeri kereskedelmi privilégium kiváló lehetőséget biztosított a városrész fejlődéséhez. A háború vége felé a negyed súlyos károkat szenvedett, mára sajnos nyoma sem maradt.

A második település, amely megkapta a városjogot, Löbenicht volt (1300-ban). Először 1478-ban említik Löbenick néven, az elnevezés ugyanis valószínűleg a porosz Lypenikaira megy vissza, amely hársfákkal benőtt helyet jelent (litván, lett liepa: ’hársfa’). Ez a városnegyed szintén a Pregel jobb partján, a vártól keletre feküdt. A két duzzasztással létrehozott tó, amelyek itt találhatóak (Schlossteich és Oberteich, ma Nyizsnyij Prud és Verhnyij Prud), valószínűleg már az óporoszok idejében, a keresztesek megérkezése előtt is léteztek, ugyanis innen származhat a város porosz neve (Twangste). A Schlossteich partján halászok, kézművesek és állattenyésztők telepedtek le. Löbenicht keleti részén volt a Szent Borbála-templom, amelyet a Honigbrückén (Medovij moszt) keresztül lehetett elérni. Ez a híd, amelyet azóta többször átépítettek, az egyetlen építmény, ami Löbenichtből megmaradt. (A legenda szerint arról kapta a nevét, hogy egyszer egy áthaladó szekérről leesett egy mézzel teli hordó, és a szétcsurgó méz beleivódott a híd faszerkezetébe.)

 a Honigbrücke ma, hátérben a régi Königsberget stilizáló Fischerdorffal

A három fő városrész közül utolsóként Kneiphof kapta meg a városi jogokat, 1327-ben. A név elég mulatságos, de megtévesztő: valójában semmi köze sincs se a kocsmához, se az udvarhoz, hanem népetimológiáról van szó, a terület porosz neve Knipabe volt, ami az ape ’folyó’ (litván upė, lett upe) szóval áll összefüggésben, valószínűleg elárasztott helyet jelent. Arról a szigetről van szó, amely a Pregolja „régi” és „új” ága (Alte und Neue Pregel) között terül el, és amelyet ma Kant-szigetnek (Osztrov Kanta) hívnak, ugyanis itt van a dóm, amelynek oldalában Kant síremléke található. (Az 1990-es években, amikor Kalinyingrád egyre elérhetőbbé vált a külföldi turisták számára, az akkori polgármester, Vitalij Sipov fesztiválterületet akart kialakítani a szigeten, ekkor keresztelték át.) Ezt a szigetet régen öt híd kötötte össze a többi városrésszel, amelyek közül csak a Honigbrücke maradt meg. A legfontosabb épületek a szigeten a dóm, a városháza és az egyetem voltak. (Tehát nem a kocsma :) Volt természetesen számos kocsma is, köztük a híres „pacalpincék”, ahol egy helyi specialitást, königsbergi pacallevest lehetett kapni. A szigettől nyugatra egyesül a két folyóág, ezért itt volt a város régi kikötője, amely a folyami és a tengeri hajózás közötti kapcsolatot biztosította. A terület sűrűn be volt építve; főleg kereskedők és kézművesek laktak itt, erre utalnak az egykori utcanevek is: Fleischbänkenstrasse, Brodbänkenstrasse, Kohlmarkt. A háborús pusztítások után (a brit légierő a svéd semlegesség megsértésével Svédország felett átrepülve bombázta a várost) hátramaradt köveket és téglákat Leningrád újjáépítéséhez használták fel. A dóm romjait azonban meghagyták Kant miatt, akit a szovjetek is jelentős személyiségnek ismertek el mint a felvilágosodás előkészítőjét. A dóm helyreállítása 1992-ben kezdődött el, és a munkálatok azóta folyamatosan zajlanak. Maga a dóm épülete legalábbis kívülről mindenképpen befejezettnek tekinthető, viszont tervbe van véve a régi városnegyed épületeinek rekonstrukciója is.

 a Kant-sziget (Kneiphof)

Később a fenti háromhoz jött még egy városrész, Sackheim, amely az itt lakó kosárfonókról és zsákvarrókról kapta a nevét. Sackheim emlékét őrzi a Sackheimer Tor, amelyet a 19. században építettek, és keletről védte Sackheimet. A háború után 2006-ig raktárként használták, restaurációja folyamatban van. Ha elkészül, egy kis múzeum mellett a Standardizációs és Mérésügyi Központ laboratóriumai kapnak helyet az épületben.

 a Sackheimer Tor

1724-ben a porosz városreform keretében egyesítették a városrészeket. Ekkor alkották meg a város címerét is: A fehér kereszt a vörös mezőben az Óvárost jelképezi, a korona a két csillaggal Löbenichtet, a korona a két vadászkürttel pedig Kneiphofot.

 A fentieken kívül természetesen később több városrész is létrejött, közülük említésre méltó Amalienau, az elegáns villanegyed, amelynek házai szerencsére nagyrészt megmaradtak, elegáns kertvárosi hangulatot kölcsönözve az egyébként jellemzően szovjet stílusú város egy zugának.

utca Amalienauban (történetesen az Engels utca :)

Ma három kerületből áll a város: Centralnij (északnyugati rész), Moszkovszkij (déli rész) és Lenyingradszkij (északkeleti rész) rajon. Régebben létezett még két másik is, a Baltyijszkij, amely a délnyugati, és az Oktyabrszkij, amely a nyugati városrészt foglalta magában, ezeket nemrég beolvasztották a Moszkovszkij és a Lenyingradszkij kerületbe. Ezeken belül természetesen több városrész is található: Mengyelejevo (nagyjából az egykori Amalienau), Pobednoje, Alekszandro-Nyevszkoje stb.