A régi Königsberg eredetileg több
önálló településből állt, amelyeket csak 18. században egyesítettek.
Mindegyiknek saját temploma, városházája és piaca volt.
Az Óváros
(Altstadt), amely a Pregel (Pregolja) jobb partján terült el, 1286-ban kapta
meg a városjogot, és 1340-ben belépett a Hanzába. A Balti-tengeri kereskedelmi
privilégium kiváló lehetőséget biztosított a városrész fejlődéséhez. A háború
vége felé a negyed súlyos károkat szenvedett, mára sajnos nyoma sem maradt.
A második
település, amely megkapta a városjogot, Löbenicht volt (1300-ban). Először
1478-ban említik Löbenick néven, az
elnevezés ugyanis valószínűleg a porosz Lypenikaira
megy vissza, amely hársfákkal benőtt helyet jelent (litván, lett liepa: ’hársfa’). Ez a városnegyed
szintén a Pregel jobb partján, a vártól keletre feküdt. A két duzzasztással
létrehozott tó, amelyek itt találhatóak (Schlossteich és Oberteich, ma
Nyizsnyij Prud és Verhnyij Prud), valószínűleg már az óporoszok idejében, a
keresztesek megérkezése előtt is léteztek, ugyanis innen származhat a város
porosz neve (Twangste). A Schlossteich partján halászok, kézművesek és
állattenyésztők telepedtek le. Löbenicht keleti részén volt a Szent
Borbála-templom, amelyet a Honigbrückén (Medovij moszt) keresztül lehetett
elérni. Ez a híd, amelyet azóta többször átépítettek, az egyetlen építmény, ami
Löbenichtből megmaradt. (A legenda szerint arról kapta a nevét, hogy egyszer egy áthaladó szekérről leesett egy mézzel teli hordó, és a szétcsurgó méz beleivódott a híd faszerkezetébe.)
a Honigbrücke ma, hátérben a régi Königsberget
stilizáló Fischerdorffal
A három fő
városrész közül utolsóként Kneiphof kapta meg a városi jogokat, 1327-ben. A név
elég mulatságos, de megtévesztő: valójában semmi köze sincs se a kocsmához, se
az udvarhoz, hanem népetimológiáról van szó, a terület porosz neve Knipabe volt, ami az ape ’folyó’ (litván upė, lett upe) szóval áll összefüggésben,
valószínűleg elárasztott helyet jelent. Arról a szigetről van szó, amely a
Pregolja „régi” és „új” ága (Alte und Neue Pregel) között terül el, és amelyet
ma Kant-szigetnek (Osztrov Kanta) hívnak, ugyanis itt van a dóm, amelynek
oldalában Kant síremléke található. (Az 1990-es években, amikor Kalinyingrád
egyre elérhetőbbé vált a külföldi turisták számára, az akkori polgármester,
Vitalij Sipov fesztiválterületet akart kialakítani a szigeten, ekkor
keresztelték át.) Ezt a szigetet régen öt híd kötötte össze a többi
városrésszel, amelyek közül csak a Honigbrücke maradt meg. A legfontosabb
épületek a szigeten a dóm, a városháza és az egyetem voltak. (Tehát nem a
kocsma :) Volt természetesen számos kocsma is, köztük a híres „pacalpincék”,
ahol egy helyi specialitást, königsbergi pacallevest lehetett kapni. A
szigettől nyugatra egyesül a két folyóág, ezért itt volt a város régi kikötője,
amely a folyami és a tengeri hajózás közötti kapcsolatot biztosította. A
terület sűrűn be volt építve; főleg kereskedők és kézművesek laktak itt, erre
utalnak az egykori utcanevek is: Fleischbänkenstrasse, Brodbänkenstrasse,
Kohlmarkt. A háborús pusztítások után (a brit légierő a svéd semlegesség
megsértésével Svédország felett átrepülve bombázta a várost) hátramaradt
köveket és téglákat Leningrád újjáépítéséhez használták fel. A dóm romjait azonban
meghagyták Kant miatt, akit a szovjetek is jelentős személyiségnek ismertek el
mint a felvilágosodás előkészítőjét. A dóm helyreállítása 1992-ben kezdődött
el, és a munkálatok azóta folyamatosan zajlanak. Maga a dóm épülete legalábbis
kívülről mindenképpen befejezettnek tekinthető, viszont tervbe van véve a régi
városnegyed épületeinek rekonstrukciója is.
a Kant-sziget (Kneiphof)
Később a fenti
háromhoz jött még egy városrész, Sackheim, amely az itt lakó kosárfonókról és
zsákvarrókról kapta a nevét. Sackheim emlékét őrzi a Sackheimer Tor, amelyet a
19. században építettek, és keletről védte Sackheimet. A háború után 2006-ig
raktárként használták, restaurációja folyamatban van. Ha elkészül, egy kis
múzeum mellett a Standardizációs és Mérésügyi Központ laboratóriumai kapnak
helyet az épületben.
a Sackheimer Tor
1724-ben a
porosz városreform keretében egyesítették a városrészeket. Ekkor alkották meg a
város címerét is: A fehér kereszt a vörös mezőben az Óvárost jelképezi, a
korona a két csillaggal Löbenichtet, a korona a két vadászkürttel pedig
Kneiphofot.
A fentieken
kívül természetesen később több városrész is létrejött, közülük említésre méltó
Amalienau, az elegáns villanegyed, amelynek házai szerencsére nagyrészt
megmaradtak, elegáns kertvárosi hangulatot kölcsönözve az egyébként jellemzően
szovjet stílusú város egy zugának.
utca Amalienauban (történetesen az Engels
utca :)
Ma három
kerületből áll a város: Centralnij (északnyugati rész), Moszkovszkij (déli
rész) és Lenyingradszkij (északkeleti rész) rajon. Régebben létezett még két
másik is, a Baltyijszkij, amely a délnyugati, és az Oktyabrszkij, amely a
nyugati városrészt foglalta magában, ezeket nemrég beolvasztották a Moszkovszkij
és a Lenyingradszkij kerületbe. Ezeken belül természetesen több városrész is
található: Mengyelejevo (nagyjából az egykori Amalienau), Pobednoje,
Alekszandro-Nyevszkoje stb.
